Lázár János: A Pride-ot mihamarabb be kell tiltani
A kormány képviselői eddig csak utalgattak arra, hogy megakadályoznák a melegfelvonulás megrendezését az eddig ismert formájában.
A kormány képviselői eddig csak utalgattak arra, hogy megakadályoznák a melegfelvonulás megrendezését az eddig ismert formájában.
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is határozottan állítja, megtartják idén a Pride-ot.
A civil szervezet azt írja, a felvonulás nemcsak az LMBTQ-közösség tagjait képviseli, hanem minden minden magyar szabad véleménynyilvánításhoz való joga mellett áll ki.
Saját döntéséből hagyta ott munkahelyét, mondja Filó Mariann, a szélsőséges csoport ellen pedig jogi eljárásokat indított.
A szervezők Karácsony Gergelyt, Vitézy Dávidot és más politikusokat is meghívta a felvonulásra, meggyőződésük ugyanis, hogy a politikusoknak ki kell állniuk a demokratikus értékekért, beleértve természetesen az LMBTQ-közösségek jogait is.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken és szombaton a Pride-felvonulás útvonalán Budapest V., VI. és XIV. kerületében.
2024-ben is megrendezik az ország legnagyobb emberi jogi tüntetését. A szlogen „Vedd vissza a jövőd!” lesz.
Miután a két nő levideózta, ahogy a gyerekek indulót énekelve vonulnak, a szervezet két felnőtt tagja odament hozzájuk és undorítónak nevezték őket.
A külügyi államtitkár 38 ország Budapesten szolgáló diplomatáit vette célba, amiért tiltakoztak a melegellenes gyermekvédelmi törvény ellen.
Az idei felvonulás a Városligetből indult a Hősök teréről és oda is kanyarodik vissza, a program a tervek szerint este nyolcig tart.
A primitív nyomorúság szimbolikus zászlóvivői vagyunk. Lefóliáztuk magunkat: elrettentő példa lettünk. Vélemény.
Szerintük a helyzet aggasztó Magyarországon. A listát az Egyesült Államok vezeti, az Európai Unió tagállamai közül csak a lengyel nagykövetség nem írta alá.
Az ítélet ugyanakkor még nem jogerős.
„Vannak, akik buzik. Senkinek sem adja ez ki az élete egészét, semmilyen szinten ez nem egy elsődlegesen fontos társadalmi kérdés. Essünk túl rajta. Engedjük el” – fogalmazott bejegyzésében a vállaltan meleg ellenzéki képviselő a Pride-hónap kapcsán.
A nyíltan meleg amerikai nagykövet megtartotta első, LMBTQ-témában tartott beszédét Magyarországon és keményen odaszólt a kormánynak és propagandagépezetének is.
Vedd vissza a jövőd! címmel péntek este a Margitszigeten tartja megnyitóját a 28. Budapest Pride Közösségi Fesztivál, ahol David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is felszólal.